Apád, Anyád ide jöjjön, hogy megtanuljon emilezni, netelni, szkájpolni. (Hozhatják a Nagyit is!)
Forradalmi módszer a felnőttek számítástechnika oktatásában, ez a NagyiSuli PC-ábécé-je!
Türelem, odafigyelés és szeretet
Talán ez a három legfontosabb dolog, amit - jó esetben - a kis emberpalánta megkap első tanítónénijétől. Az eredmény: az első év végére az írástudatlan óvodásból olvasó-író emberke válik.
Még nagyobb türelem, és még több odafigyelés
Meggyőződésem, hogy ez az, amire szüksége van egy felnőttnek is, amikor ismeretlen tudományt akar meghódítani.
Főleg, ha ez a tudomány olyan fiatal, mint a PC ismeret, internet használat. A számítógép megismeréséből a most élő felnőttek
sokasága nem lustaságból, vagy hanyagságból, hanem csupán koránál fogva maradt ki.
Így vált azután írástudó létére, önhibáján kívül számítógép analfabétává.
A PC-ábécé ott kezdi, ahol a tanítónéni az elsős gyerekekkel, vagyis az alapoknál.
Gyakorlati megközelítéssel, türelemmel, a szakzsargon mellőzésével és tényleges, személyes segítségnyújtással vezetgeti érett korú nebulóit a tanulás rögös útján.
Irasd be Ősödet a NagyiSuliba, ezzel 7 legyet ütsz 1 csapásra:
Ha valamit nem ért, engem kérdez.
Lehetnek számodra szokatlan kérdései a számítógép használatával kapcsolatban, mintha nem egy nyelvet beszélnétek. És bizonyos értelemben ez így is van, többek között a korkülönbség miatt. Bízd rám, a korban közelállóra a PC-s segítséget.
Receptkönyv helyett fellapozod a Nagyit.
Vendégeket vársz, és az Anyu,vagy a Nagyi receptjére van szükséged? Még el sem kell ugornod hozzá, mert küldi a receptet e-mailben.
Nem aggódod betegre magad, ha nem veszi fel a telefont: hol járhat ilyen időben?
Egy gyors üzenetváltás szkájpon, vagy e-mailben, és már esik is le a kő a szívedről. (Elmerült a netelésben, csak azért nem hallotta a telefont.)
Kötött tanfolyami időpont helyett bármikor tanulhat, méghozzá otthon.
Ha váratlanul vigyázni kell a gyerekre, nem kell attól tartanod, hogy Nagyi nem ér rá, mert éppen számtech órán van.
Ha Ő is használja az internetet, látja, nem kidobott pénz, amit az internetre költesz.
Végre korlátlanul cseveghet a barátokkal!
Még akár Nagyi-konferenciát, vagy volt munkatárs találkozót is tarthatnak, holott ki sem teszi a lábát otthonról.
A számítógépnél ülve télen a jeges utak, vagy nyáron a gutaütéses meleg semmilyen veszélyt sem jelentenek számára.
A hírekről, TV-műsorról, Rádió-műsorról tájékozódhat az interneten. Egy csomó, eddig újságra költött pénzt meg tud így spórolni.
Végül: nő a tekintélye az unokák előtt.
Képzeld, hogy meglepődnek a gyerekeid! Nagyi lezseren kérdi: ki tart vele az unoka-nagyszülő informatikai versenyre, mert Ő benevezne. Ha kétségeid lennének, nézd meg a videót. Lehet, hogy idén ez kimarad, de jövőre?
Hogyan viszem el az Ősödet nullától - az első videokonferenciáig
I. Ha a számítógép bekapcsolása is gond
Még azt sem tudja, hol kell bekapcsolni a számítógépet?
Akkor a Te Ösöd külön értékelni fogja, hogy egy közönséges CD lejátszóban is meghallgathatja az első leckét.
Az "Ismerkedés a személyi számítógéppel I. - bekapcsolás előtt" megtanítja mindenre, ami az induláshoz kell. Ezt akkor is garantálom, ha tényleg most kapcsolja be először önállóan a számítógépet.
II. Kézikönyv gépiszony ellen
Mindezeket a tudnivalókat írásban is megkapja. Így nem kell csak a hallásra támaszkodnia.
A füzetben ábrák is segítik a számítógép használat első lépéseit.
Egészen addig kíséri ez a lecke, amíg bekapcsolja a gépet. Sőt, abban is segít, hogyan tegye a gépbe a DVD-t.
III. Mindent meg is mutatok (szövegelés helyett, és mellett)
A DVD-ről automatikusan indul a menü. A további leckéket ebből a menüből lehet elérni.
Minden lecke anyagát írásban is tartalmazza a DVD, mert sok embernek könnyebb megérteni valamit olvasva, mint hallás után.
IV. Apró lépés Neked, hatalmas lépés az emberiségnek Ősödnek
Most 13.800 forintért örökre letudhatod Apa, Anya, Nagyi számítógép tanítását.
Helyetted megtanítja a PC-ábécé a számítógép használat alapjaira.
Mi történik, ha tanulás közben elakad?
Felhív engem, bónuszként ugyanis
1 óra telefonos segítség is jár minden tanulónak a PC-ábécé mellé.
Sőt! Ha megadod a számát, én fogom felhívni.
Tartalomjegyzék nagyon röviden (a teljes tartalomjegyzék 11 oldal)
Az "1. Ismerkedés a személyi számítógéppel I. - bekapcsolás előtt". Ezek az instrukciók valóban annak szólnak, aki
még a gép bekapcsolásában is bizonytalan. Egy kis füzetben és CD-n is megkapja a PC-ábécével.A DVD-ken a
tartalomjegyzékben felsorolt pontokat részletesen, képernyővideókkal megmutatom. Az egyes részek után tesztkérdésekre
tud válaszolni (a Tartalomjegyzékből a teszt-kérdéseket kihagytam).
2. Ismerkedés a személyi számítógéppel II. - bekapcsolás
2/1. Mitől kel életre a PC - a legszükségesebb tudnivalók az operációs rendszerről
2/2. Mit látok a képernyőn
2/3. Mikor egér, és mikor billentyű
3. Miért jó nekem, ha PC-t használok - sok irattárnyi- és könyvtárnyi anyag egy dobozban
3/1. A PC-n tárolt egységnyi anyag- állomány (fájl) és jellemzői
3/2. Hogyan találom meg - mappák, mappa szerkezet
3/3. Miért Windows - az ablak egyes részei, ablak típusok
4. Ismerkedés az első alkalmazással - Windows intéző
4/1. Mire való az Intéző
4/2. Mappák és meghajtók, beállítási lehetőségek
4/3. Alapműveletek fájlokkal - másolás, áthelyezés, átnevezés, törlés
4/4. Lomtár - visszaállítás Intézőben
5. Szövegszerkesztés alapfokon - WordPad
5/1. Mi a parancsikon - parancsikon létrehozása, elhelyezése
5/2. Speciális billentyűk - CapsLock, Ctrl, Alt, AltGr, stb.
5/3. Beállítások és kijelölések - WordPad
5/4. Szöveg formázása - WordPad
5/5. Szöveg tárolása, átírása - WordPad
6. Ismerkedés az internettel - Internet Explorer/A
6/1. Mi a WEB - teljes nevén World Wide Web
6/2. IE web-böngésző, a böngésző ablak részei
6/3 A böngésző beállításai - IE
6/4. Hasznos oldalak
6. Ismerkedés az Internettel - Internet Explorer/B
6B/1. Fájl - IE
6B/2. Szerkesztés
6B/3. Nézet - IE
6B/4. Kedvencek - IE
6B/5. Eszközök - IE
6B/6. Súgó - IE
7. Levelezés az interneten
7/1. Hová megy a levelem, "ki" kézbesíti
7/2. WEB alapú postafiók létrehozása, használata
7/3. Citromail postafiókba regisztrálás
7/4. Freemail postafiókba regisztrálás
7/5. Indamail postafiókba regisztrálás
8. Levelező kliens használata
8/1. Mire jó az Outlook?
8/3. Név-, cím- és telefonjegyzék
8/4. Határidő-napló - Outlook
8/5. Outlook beállítások és speciális levél-küldés
9. Telefonálás az interneten - Skype
9/1. Mi szükséges hozzá? - Skype
9/2. Skype letöltése
9/3. Alapbeállítások - Skype
9/4. Próbahívás és partnerek keresése - Skype
9/5. Beállítások - Skype
9/6. Hívás és fájl küldés
10. A Google család
10/1. Ismerkedés a Google-al
10/2. Keresés a Google-al
10/3. Mit tud még a Google?
10/4. Desktop - Google
10/5. Gmail
10/6. Picasa - Google
10/7. Google Maps és Google Earth
10/8. Google alkalmazások
Kérlek, ne habozz egy pillanatig sem. Az alábbi adatlap kitöltésével megteheted, ami Tőled csak telik.
Szállítási adatok
FONTOS!
Külföldi szállítás esetén kérjük, a rendelés leadása után vedd fel velünk a kapcsolatot az
info@videotanfolyam.hu
e-mail címen, a szállítási díj és szállítási mód pontosítása miatt. Erre azért van szükség, mert nem minden
országba megoldható az utánvétes szállítás, illetve sajnos a szállítási díj sem egyforma.
Az adataidat bizalmasan kezeljük, azokat másnak nem adjuk ki. Az e-mail címedre pedig különösen vigyázunk, mert
mi is utáljuk a reklámtartalmú e-maileket, ezért nem adjuk ki senkinek, illetve weboldalunkon sem jelenítjük meg.